Oktatók

Gyulainé Szak Enikő – szakmai vezető
(habilitációs kutyakiképző, tájépítő mérnök, kutyaviselkedés-terapeuta, vezető oktató, kutyaiskola vezető)

„Amikor Trixit, az első kutyámat hazavittem, azt gondoltam, elég csak szeretni, sokat sétáltatni, hadd játsszon, futkossa ki magát!

Kis 12 hetes vacak volt. Állandóan rosszul volt az autóban, hányt. Én pedig éppen annyit tudtam a kutyákról, hogy melyik az eleje és melyik a hátulja, de azt, hogy mit eszik, mennyit, hogyan lesz szobatiszta, mind-mind a magam kárán tapasztaltam meg. Lelkesen sétáltattam és azt gondoltam, milyen jó kiskutya. Boldog voltam, és teljesen tudatlan!

Ez addig tartott, amíg egy napon el nem ütötte egy autó, és 3 hónapos lábadozás, komoly anyagi terhek stb. után rá nem jöttem, hogy valószínűleg segítségre szorulok. Így kerültünk Trixivel kutyaiskolába, akkor már 8 hónaposan.

Minden napért hálás vagyok. Hatalmas utat kellett bejárni, rengeteg buktatóval, kis és nagy kitérőkkel, tengernyi felismeréssel, tanulsággal.

Trixi 13 évesen elment, de mindig is ő lesz nekem a KUTYA, aki odakísért az utamon, ahol most tartok. Oktató lettem, majd csoportvezető, majd vezető oktató, majd oktatókat képező iskolavezető, habilitációs kutyakiképző, K99 teljesítménybíró, bemutató csoport tagja; és ezek a szavak nem mutatnak meg semmit abból a befektetett energiából, abból a rengeteg emberből, kutyából, akivel és amivel ez a 13 év összehozott.

És aztán 4 éve jött Inka. Abban a hitben, hogy már elég sokat tudok, nekem a második kutya csak öröm, szórakozás, és „könnyű menet” lehet, hazavittem és… rájöttem, hogy minden kutya egyedi!

Ez persze nem nagy meglepetés, hiszen az elmúlt években több száz, vagy akár több ezer kutyával találkoztam. Az sem meglepetés, hogy a saját kutyáink más reakciót váltanak ki belőlünk. Hiába az ezerkutyás tapasztalat, a magam kiskutyája akkor is csak a második kutya az életemben.

És milyen cuki, habos, kedves, pici, szőrmók… Persze, hogy elvitt engem is, mint macit a málnás! 

Mekkora élmény volt nézni, ahogy fut, játszik, boldog! Ennél dagadóbb büszkeség csak akkor tört fel bennem, amikor közösen kellett feladatokat, játékokat velem csinálnia, és ő teljes lelkesedéssel, vigyorral az arcán „dolgozott”. Persze Inka semmit nem munkaként élt meg. Ez a világ az ő játszótere! Mindig, mindenhol játék az élete, teljes bizalommal, és eközben töretlen tolakodással nyomul előre. Persze voltak játékok, amiben alulmaradtunk, de annál jobban még sosem nevettem magamon, mint amikor ültem a hóban, és hívtam, hívtam, ő pedig azonnal sarkon fordult, és rohant a pajtásokhoz, ügyet sem vetve rám.

Nem mellesleg, annál jobban senki nem tud egy kölyökkutyát lefárasztani, mint egy másik kölyök. Az én kutyám is minden reggel kb. 15-20 igazán prémium kategóriás tartóselemmel volt feltöltve.

Napokat és órákat töltöttem azzal, hogy megfigyeljem, megbeszéljem másokkal, tenyésztőkkel, kutyatulajdonosokkal, kiskutyásokkal, hogy adott helyzetben mi az elvárható és mi az irreális, mivel segítek, és mivel ártok? Miből látszik, hogy egy kölyökkel baj van; és miért jó, ha egy kiskutya rossz?

Úgyhogy tudom, milyen fontos és jó dolog, ha egy kölyökkutyához kaphatok segítséget! Kell egy olyan hely, ahol nincsenek tabuk. Ahol mindenkin ugyanolyan rózsaszín a szemüveg, amin keresztül a kutyájára néz, és mindenki sokkal jobban megérti, hogy miért vallok kudarcot, amikor arról van szó, hogy valamire rá kéne venni, le kéne szoktatni, rá kéne szólni stb.

Azt hiszem, szörnyű hiányérzetem lenne, ha ezek az élmények kimaradtak volna az életünkből. Ezért is dolgoztam ki egy olyan egyedi tematikájú tanfolyamot, ahol mindezeket a tapasztalatokat tabuk nélkül tudjuk átbeszélni. Persze, hogy mindenkinek ajánlom!!!”  Gyulainé Szak Enikő

Somogyi Virág
(zoológus, toxikológus, oktató, kutyakiképző)

„Bár mindig voltak kutyák a családban, igazi kutyásnak akkortól tekintem magam, amikor először elmentem egy kutyaiskolába. Onnantól az éltünk megváltozott. Lett egy kutyám és én gazda lettem. Igazi gazda!

Hogy mit is ad a kutyasuli és a kutyás élet? Felismerést, csodálkozást, elkeseredést, sírást, DE: vidámságot, örömöt, boldogságot, barátokat, élményeket. Ma már el sem tudnám képzelni az életemet a kutyák és a kutyaiskola nélkül. Elsősorban az motivál oktatóként, hogy minél több embernek be tudjam bizonyítani, hogy mekkora élményt tud adni nekünk az a kutyának nevezett csoda, aki velünk él. Ha időt és energiát fordítunk rá, ha tanítjuk, ha játszunk vele, ha szeretjük; amellett, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb lesz az életünk, ezerszeresen fogja meghálálni! ” Somogyi Virág

Didics Dénes
(oktató, a határozott kéz, pedagógus)

„Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.” (J.A.)

„A kutyázásban számomra a kihívást az jelenti, ki hogyan tud megtisztulni a kapcsolatban. Ez a saját elfogadásomat is jelenti az önismeret által, de a kutya segítségével. Az elfogadástól pedig élményekkel gazdagon díszített út vezet a közös élet teljessége felé. Belterjes szaporításból származik első kutyánk, Kenya. Pörgős-forgós, nyugtalan és szeleburdi. Mindene a játék, az agility, a nyomkeresés. Csak a géneken múlt? A fajtamentéstől kaptuk Akácot, az agarunkat. Nyugodt, bölcs és gyógyítóan hat a környezetére. Temperamentuma a védjegye. Honnan fakad a nyugalma? Nos, velük botorkálok én a város útvesztőjében. Még messze a teljesség, minden nappal kevesebb a kátyú. És minden nappal tisztább a tekintet.” Didics Dénes